Kézműves, téli és kalandtábor gyerekeknek, gyerekekért

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki gyermekek- és fiatalok közösségeinek és ifjúsági civil szervezetek rendezvényeinek támogatására, amelyre a Felpécért Alapítvány pályázott és nyert is. A kézműves tábor júliusban, a kalandtábor augusztus végén, a téli tábor pedig karácsony előtt közvetlenül fog megvalósulni Felpécen, gyerekeknek gyerekekért.

2013. július 1-6. került megrendezésre Felpécen a kézműves tábor, ahol a kézműveskedni vágyók száma naponta elérte a 40 főt. A hagyományos nyári tábornak a Tájház adott helyet, ahol 5-12 éves korig fogadták a kisgyerekeket. Velük a táborvezetőn kívül 10-12 önkéntes is foglalkozott, hogy a nap végére mindenki elkészüljön valami hazavinni való alkotással. A résztvevőknek lehetőségük volt korongozni, szőni-fonni, batikolni, de készültek különféle ajándékok gyöngyből, papírból, textilből. A legnagyobb örömet pedig a tűzzománc ékszerek készítése okozta a fiataloknak. A tábor zárásaként családi napot szervezett a rendezői stáb, ahol többek között Ki mit tud? –ra került sor, amin a bátrabbak nagy örömmel mutatták be produkcióikat társaiknak, szüleiknek és a tábor vezetőinek. Nagy sikere van ezeknek a napoknak, hiszen a szülőknek, nagyszülőknek megnyugtató, hogy a gyerekek jó helyen töltik az időt, fejlődhetnek és a korosztályuknak megfelelően barátokat szerezhetnek.

A nyárzáró tábor augusztus 26- 30. között valósult meg. Igazi kalandtáborban érezhették magukat azok a 12 és 19 év közötti fiatalok, akik bátran indultak neki a programoknak. Izgalommal tele vágtak neki a kerékpártúrának Tényőre, a lovardába, ahol megismerkedhettek a lovakkal és a lótenyésztéssel. A következő napi kihívást is kitűnően megoldották: kalandos utakon gyalogtúrára mentek a Sokorói dombokon át Sokorópátkára. A túra közben pedig a néprajzos táborvezető történelmi ismereteket is adott a táborozóknak, és mesélt a régi falusi életről. Ismerkedtek a fiatalok az intarzia művészetével és maguk is készítettek ezzel a technikával egy könyvjelzőt. A résztvevők fontak kosarat, főztek kemencében hagyományos módon- cserépfazékban- finom csülkös bablevest, és készítettek hozzá pogácsát, ami szintén a kemencében sült meg. A táborban volt játék, mókázás, és szólt magyar népzene. A táborvezetők remélik, hogy a gyerekeknek ez a „kaland” is ad olyan pluszt az életükre, ami jó irányba viszi őket.

A téli táborra karácsony előtt kerül sor, ahol idén a fő tevékenység, a mézeskalács készítés lesz. Egy fafaragó iparművész, Tóth Lóránt, felajánlotta, hogy elkészíti a formát, amivel aztán mindenki megsütheti a karácsony sztárját. Ezen kívül apró ajándékokat és képeslapokat is lesz alkalma a résztvevőknek gyártani. A tábor egy mesés zenei koncerttel zárul, az Európa Koncert Szalonegyüttes közreműködésével. A karácsonyi hangulat varázslása mellett, a tábor nagy jelentősége, hogy a picik is tudnak ajándékot készíteni szüleiknek, nagyszüleiknek, amit nagy örömmel tudnak majd átadni a szent ünnepen.

Az egész pályázati program, amely a nyári és a téli táborokra készült, teljességében úgy valósulhat meg, hogy a Megyei Önkormányzat is támogatta a projektet, és az alapítvány saját pénzeszközzel, illetve az önkéntesek munkájával segítette és segíti a táborokat. Fontos ez azért is, mert helyben nincs iskola, és a táborok adják a helyi közösségépítéshez, a lakóhelyhez való kötődéshez az alapot. A táborvezetők és segítők energiáit igénybe veszik ezek a táborok, de a gyerekek és a szülők öröme és köszönete azt jelenti, hogy a jövőben is módot és lehetőséget kell keresni az ilyen és hasonló események szervezésére, megtartására.

 

👉 IRATKOZZ FEL és KÖVESD A TÖBBI OLDALT IS!

- REFPLAY YOUTUBE CSATORNA

- REFPLAY INSTAGRAM

- SARKADI ROLAND YOUTUBE CSATORNA

- SARKADI ROLAND INSTAGRAM

- SARKADI ROLAND HONLAP